We use cookies to enhance user experience.



LAKÓAUTÓZZATOK CSAPATBAN

Mert hogyan lesz a lakóautózás közösségi élmény? Egyrészt úgy, hogy ti magatok hoztok össze egy nagyobb csapatot. Összefog három-négy vagy akár több család, egy osztályközösség vagy akár egy cégnél, baráti társaságban akad valaki, aki amúgy a sítáborokat is szervezi. Mi előkészítünk mindent, konkrét program- és árazási javaslatot dolgozunk ki. Akinek van gyerkőce, tudja, mekkora élmény a srácoknak, ha vannak még hasonló korú kollégák a csapatban. De persze ti felnőttek is szívesen vagytok jó társaságban, ugye? Mi pedig, ha kell akár a gyerekekre is vigyázunk, amíg ti szörföztök, vagy épp buliztok egyet a városban. Persze, jöhettek azért utódok nélkül is.





TÁBORAINK

Másrészt úgy, hogy csatlakoztok a táborainkhoz amiket olyan partnerek vezetésével hozunk össze, akiket akár ismerhettek is. Van köztük gasztro blogger, személyi edző, jógaoktató, brazil jitsu mester, más szörftáborokat is szervező csapat, vagy jófej influenszer, és a kínálat csak egyre bővül majd. A táborok tematikája is illeszkedik valamelyest a partner személyéhez, de azért a keret nagyon hasonló minden táborban. A szervezettség mellett pedig mindig benne van a programban a rugalmasság is, pont ahogy a csapat szeretné.





LAKÓAUTÓ KÖLCSÖNZÉS

Van persze lehetőség egy-egy autó kibérlésére is, és olyankor is jár mindaz a jófejség, amiről eddig írtunk. Vannak kész útitervek, és ha van hozzá kedvetek akár összehozunk benneteket más magyar vagy akár külföldi családokkal, csoportokkal, akik másik autóinkkal vannak éppen. Hosszabb távon pedig akár olyan programokra is számíthattok, amiket megnyitunk más, éppen Fuertén lakóautózó csapatoknak is.


CSATLAKOZZ


Hiszünk abban, hogy egy nyaraláson az Atlanti-óceán partján, közvetlen érintkezésben az anyatermészet erejével és szépségével, különösen egy szörfdeszkán, mindez egy fantasztikus társasággal, valóban egyszerűen megvalósítható. Gyere és csatlakozz küldetésünkhöz, találkozz hasonló gondolkodású emberekkel, és légy közösségünk aktív tagja.

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Különleges ajánlatunk

Az árak folyamatosan változnak! Talán számodra is van egy last minute ajánlatunk! Add meg email címed és küldünk számodra egy személyreszabott ajánlatot!

(FYI: telefonszámot is kérünk, mert e-mailjeink néha visszapattannak, vagy kéretlen levelek mappáiba kerülnek)